Kik vagyunk?
Mi az, ki az a WERA, és mivel foglalkozik?
2016 őszén hívtuk életre a Wilderness Emergency & Rescue Academyt azzal a céllal, hogy Magyarországon is lehetővé tegyük, hogy kifejezetten a vadon környezetre szabott, nagyon magas szakmai színvonalú elsősegély-, illetve prehospitális sürgősségi ellátó képzésen vehessenek részt mindazok, akik rendszeresen merészkednek a vadonba. Legyen szó egy rövid, családi, középhegységi, erdei sétáról, egy többnapos, húsz résztvevős hátizsákos gyalogtúráról, egy osztálykirándulásról, egy barlangtúráról, egy vízitúráról, egy vadvízi evezésről, canyoningról, via ferratáról (klettersteigről), bármilyen hegy - és sziklamászásról, vagy akár siklóernyőzésről és búvárkodásról..
2016 decemberében tartottuk meg az első WAFA tanfolyamunkat a kéTTé Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvánnyal együtt-működve, annak égisze alatt.. Az együttműködés továbbra is fennáll, de 2021 őszén az oktatáson kívüli minden szervezési, lebonyolítási és egyéb feladatot is átvett az alapítványtól a WERA, mint önálló, csak a vadon orvoslás (wilderness medicine) témakörével foglalkozó „szervezet”.
Az alapvetően nemzetközi sztenderekre (Wilderness Medical Society - https://wms.org/, Wilderness Medical Associates International - https://www.wildmed.com/, National Outdoor Leadership School - https://www.nols.edu/) támaszkodó, de azok képzésein orvos szakmai és oktatástechnikai szempontból is messze túlmutató, saját fejlesztésú, többlépcsős képzési programunkkal útjára indítottuk, sőt meghonosítottuk Magyarországon azt a felfogást, hogy a vadon orvoslás (wilderness medicine) – legalább alapszintű – ismerete elengedhetetlen a – teljesség igénye nélkül – fent felsorolt célcsoport számára..
A képzéseink során az általunk megalkotott WMILS (Wilderness Medicine Intemediate Life Support), illetve WMALS (Wilderness Medicine Advanced Life Support) minősítéseket lehet megszerezni, de a
„nemzetközi kompatibilitás” miatt egyelőre megtartottuk az amerikai és ausztrál kontinensen is (el)ismert WAFA (Wilderness Advanced First Aid) és WFR (Wilderness First Responder) megnevezéseket. Azért volt szükséges saját minősítési szinteket alkotnunk, mert a képzésünk orvos szakmai színvonala és tematikája sokkal inkább a WMS (Wilderness Medical Society) – hivatalosan előfeltételként egészségügyi előképzettséget támasztó – Wilderness Advanced Life Support kurzusának felel meg.; a WAFA esetében a WFR-hez képest némileg kevesebb technikai készség (technical skills) elsajátításával és kevésbé elmélyített tudással.. Mi tényleges alapszintű tanfolyamot nem szervezünk; ezt a szintet meghagyjuk az egyéb, manapság szinte bárhol elérhető elsősegélytanfolyamot tartó szervezeteknek, vállalkozásoknak.
A WMILS és a WMALS „tananyaga” szinte teljesen azonos.; a fő különbséget a már előbb is említett plusz technikai készségek elsajátítása, illetve a megkövetelt (és számon is kért) tudásszint-mélység jelenti.
Minden a tanfolyamot sikeresen elvégzett résztvevőnk angol nyelvű oklevelet és egy sorszámozott kártyát kap az elért minősítésről. A minősítés 3 évig érvényes..
Oktatóink
Dr. Molnár Péter

A WERA orvos szakmai vezetője, vezető instruktora és tanfolyamszervezője
Molnár Péter vagyok, sok sebészeti, bel- és gyermekgyógyászati tapasztalattal is rendelkező sürgősségi és háziorvos. 2011. óta a Magyar Barlangi Mentőszolgálat orvos csapatának tagja vagyok. 2016 májusa óta a légimentőknél (a sárga mentőhelikopteren) is dolgozom. A sürgősségi és háziorvoslás mellett az outdoor környezetben végzett, úgynevezett vadon orvoslás (wilderness medicine) is a szakterületem.
A szigorú értelemben vett orvoslás mellett több, mint 20 éve foglalkozom holisztikus szemléletű orvosi és egyéb egészségügyi tanácsadással is, illetve – különböző, a legtöbb esetben nemzetközileg is akkreditált képzések (pl.: ALS, EPALS, ITLS, PTLS, WAFA és WFR) keretében – rendszeresen oktatok szakember és laikus felnőtteket és alkalmanként gyermekeket.
Kisgyermek korom óta rendszeresen járom a természetet, elsősorban szárazföldön (lábon, kerékpáron, sílécen, hótalpon), vízen (úszva, kajakozva, kenuzva) és a föld alatt (különböző barlangokban); olykor csak a családommal, olykor pedig túravezetőként; sőt bevallom: időnként csak egymagamban.
2016-17 folyamán elvégeztem egy 3 modulból álló élménypedagógiai tanfolyamot.
Tehát a múltamból adódóan az orvos szakmai tapasztalatom mellett komoly oktatói (pedagógiai) és kommunikációs tapasztalattal és gyakorlattal is rendelkezem, és mindezt szeretem és igyekszem is kamatoztatni.
Szabó Gábor Timur barátom ötletére és kezdeményezésére, közösen álmodtuk, terveztük és végül valósítottuk meg az elképzeléseinket, létrehozva a WERA-t (Wilderness Emergency and Rescue Academyt), és 2016 novemberében, az első WAFA-tanfolyammal útjára indították az Európában egyedülálló képzési programmal rendelkező, magyar nyelvű, többnapos, bentlakásos vadon elsősegély tanfolyamunkat.
2017 nyara óta Ausztriában élek a feleségemmel, a 3 gyermekemmel és a vizsla kutyánkkal.
A mai napig igyekszem a legtöbb adódó alkalmat megragadni, hogy szélesítsem a látóköröm, illetve bővítsem a tudásom, illetve hogy a megszerzett tudást és tapasztalatokat át is adhassam másoknak. Mindezek mellett még egyéb módokon, más-más tevékenységek végzése (szolgáltatások nyújtása és különböző termékek előállítása) révén is igyekszem további „értékeket” teremteni. Ezen tevékenységeim platformja a Creative Doctor és az E-Doktor oldal is.
Szabó Gábor Timur

A WERA vezető instruktora
1999. óta foglalkozom outdoor tréningek, 2004. óta pedig konkrét vadon- és kalandterápiás programok szervezésével és lebonyolításával. 2007-ben, már praktizáló pszichológusként, elvégeztem a Bécsi Egyetem és az IOA (www.ioa.at) közös képzését, ahol Akadémiai Outdoor Tréner és Tanácsadó képesítést szereztem. Vizsgázott sziklamászó és ipari alpinista vagyok, alkalmanként mobil magas kötélpálya elemeket is építek.
2014-ben nyomasztó felismerés volt számomra, hogy bár szakmailag folyamatosan képeztem magam, egy a nehezen megközelíthető természeti környezetben bekövetkező baleset esetén nem tudnék elsősegélyt nyújtani.
Ekkor kezdtem el keresni a lehetőséget, hogy hol tudnám ezt a tudást megszerezni. Miután Magyarországon nem találtam megfelelő képzést, Belgiumban végeztem el az amerikai székhelyű Wilderness Medical Associates (www.wildmed.org) WAFA, majd WFR képzését. 2015. óta több alkalommal vettem részt WFR-frissítő kurzuson is.
Köszönhetően annak, hogy 2016-ban végre „egymásra találtunk” Péterrel, és rendszeresen elkezdtük oktatni a vadon elsősegélynyújtást, illetve hogy a megszerzett és folyamatosan bővülő tudásom éles helyzetben is többször kellett alkalmaznom, mára már igen komoly vadon orvoslásbéli tapasztalatra tettem szert, és ezzel együtt még inkább meggyőződésemmé vált, hogy ezt a témát nem szabad elengedni. Mindezt az érzést csak fokozta, hogy 2021-ben méhész vizsgát is tettem, és elkezdtem méhészkedni.